Családom és egyéb állatfajták

Világgá mentünk... Angliába

Nyugalom és hétköznapok

Ritkulnak a bejegyzések a blogon. Fura látni egy-egy alkalommal, amikor kinyitom valamiért, hogy hetek telnek el anélkül, hogy ínék valamit. Pedig nem arról van szó, hogy nem csinálunk semmit. Most is havonta legalább egyszer elmegyünk Cockingtonba sétálni - megunhatatlan -, lemegyünk a partra - nagyon szeretem -, holnap Brixhambe megyünk a hajóval, mert régen voltunk, beülünk egy étterembe ebédelni vagy a Brody's-ba reggelizni, ha bevásárlókörutat tartunk a belvárosban, csak mert ehhez van kedvünk... Szóval csinálunk most is dolgokat, csak éppen lassan, teljesen észrevétlenül a mindennapok részévé váltak. Nem érzek rá kényszert, hogy posztoljak róluk, mert már nem újdonság, nem készülnek világmegváltó, beállított családi fotók - megjegyzem nem is lehetne, mert a gyerek most már legtöbbször egy vállrándítással lerendezi, ha mondjuk neki, hogy mennénk valahova, úgyhogy többnyire Lacival ketten barangolunk. Azok a képek, amik készülnek, jó helyen vannak a telefonomon, úgyse tudja őket értékelni más, csak mi. Laci, amint a Brody's-ban kilóg a piritós a szájából, miközben két kézzel próbálja a sült paradicsomot visszabűvészkedni a tányérjára. A térdem, amint hanyatt fekve az egyik parti padon fényképeztem felfelé és a térdemen kívül csak a ragyogó kék ég és a pálmafák teteje látszik. Másnak nem fontos, én tudom, hogy enyhe napszúrást kaptam aznap és nagyon szarul voltam. :)) Szóval nekem emlék, de nem a blogra való dolgok.

Apropó, pálma. Virágzik. Hogy száradna le róluk az összes... Úgy látom, hogy ha valaki allergiás, akkor allergiás, nem szabadul tőle. Magyarországon a parlagfűre voltam az, de nagyon durván, asztmáig fokozva a dolgot, ami itt nincs. Mikor kijöttem, július volt, nem sokkal a parlagfűszezon kezdete előtt, úgyhogy készültem. Zyrtec hegyek, orrspray, minden, ami kell, mondván ki tudja, itt mi van, van-e egyáltalán vagy be tudom-e szerezni. Vártam, de elmaradt, semmi bajom nem volt, évtizedek óta először. Boldog voltam, mert aki nem allergiás, az el sem tudja képzelni, hogy ez mennyire szar, hiszen "csak" viszket a szemem, "csak" kapar a torkom, "csak" folyik az orrom, minek nyavajgok? Borzalmas, amikor az ember úgy érzi, hogy legszívesebben kinyomná a saját szemeit, csak legyen már vége és közben még levegőt sem kap rendesen, mert mintha vízzel lennének tele a hörgői. Mindegy, szóval elmúlt, eltűnt, pezsgőt bontottam, konfettit szórtam. Következő év ugyanez, semmi nem volt. Azóta észrevettem, hogy a pálma virágzásának idején, ilyenkor május-június környékén, tüsszögtem kicsit, fújtam az orrom kicsit, de nem volt vészes. Idén viszont más a helyzet. Kapar a torkom, csöpög az orrom, ha nagyon tömény a virágpor, pálmafa közelében vagyok, akkor levegőt is nehezen veszek. Két hete elmentünk moziba a barátnőmmel, utána csaptunk egy görbe estét - persze csak szolidan - és mivel ő lakott közelebb, úgy volt, hogy ott alszok. Az ablaka alatt áll egy pálma a kertben. Éjjel egy órakor kénytelen voltam taxit hívni és hazajönni, mert már alig kaptam levegőt...

Hagyományos parlagfű allergiámat exotikus pálma-virágpor allergiára cserélném, ráfizetéssel. Na ja...

Közben kétszer is voltam otthon az év eleje óta, szépen-lassan halad a fogászat projekt, de most egy kis kényszerpihenő lesz, mert elfogyott a szabim. A magyarországi út miatt voltam két hetet az év elején, két hetet most nem régen, két hét még félre van téve a nyári szabinkra július végén, aztán még maradnak itt-ott egy-egy hetek elosztva az év hátralévő részére. De azok már nem elegek arra, ami még hátravan a számban, mert ez lesz a legkomolyabb része a kezelésnek. Szóval most szünet.

Az unokaöcsém közben hatalmasat nőtt. A húgom szerintem titokban zsenit nevel, mert Örs másfél éves volt, amikor otthon voltam, de semmit nem csinál félgőzzel. Teljes mondatokat mond, amit nem kéne másfél évesen; úgy döntött, hogy szobatiszta lesz, mert milyen égő már pelenkába pisilni másfél évesen - és nem viccelek, magától kezdte el használni a bilit, ami elő volt, senki nem tett érte semmit; simán kirakja a 3-4 éveseknek való kirakókat... Már várom, mikor csörög rám a húgom Skype-on, hogy képzeljem el, a gyerek stikában megtanult olvasni, csak mert ahhoz volt kedve. :))

Változások is lesznek július végén, hogy jó vagy kevésbé jó irányba, majd elválik. Bezárják az osztályt, ahol dolgozom. Az egészségügy itt is ugyanúgy zabálja a pénzt, mint otthon, csak kicsit jobban bírja még a strapát a rendszer. Így próbál pénzt spórolni a kórház. Senkit nem küldenek el, csak áthelyeznek bennünket máshová, úgyhogy a munkám nincs veszélyben, csak senki nem tudja még, hogy ki melyik osztályra kerül majd. Vannak olyanok, amit a hátam közepébe se kívánok, de meglátjuk, mi sül ki belőle. Ráadásul szétrobbantják ezzel a kórház legjobb csapatát. Nem én mondom, hanem azok, akik helyettesíteni jönnek hozzánk. Nagyon összeszokott társaság voltunk, szerettek velünk dolgozni az emberek. Sajnálom, hogy vége.

Ja, a januári autó összetörésből tegnap megkaptuk az első részösszeget a biztosítótól. A pasi, aki a kárt okozta, még így is tiltakozik, hogy jogi útra tereltük az ügyet és a biztonsági kamera felvétele bizonyítja, hogy ő volt a hibás. Hülye. Hagyd magad, előbb szabadulsz. De ő tudja... Mi meg ráérünk. :)

Plymouth - National Marine Aquarium

Régóta szerettem volna már megnézni ezt a helyet, de valahogy a család nem díjazza úgy az állatokat, mint én. A Nemzeti Tengeri Akvárium Plymouthban van, kb két órányira tőlünk és úgy döntöttünk a barátnőmmel, hogy márpedig mi elmegyünk oda együtt, ha senki más nem akar. Zsuzsinak azon a héten volt a születésnapja, úgyhogy egybekötöttük azzal a kirándulásunkat.

A vonat szerintem sokkal gyorsabban odaért, mint két óra, akárki akármit mond... Hiába mutatta a megfelelő időt a telefonom. :)) Amikor odaértünk, összekötöttük a kellemeset a hasznossal és olyan dolgokat csináltunk, amit pasival nem lehet. Bementünk az összes szembejövő charity shopba (hm... mint a turi, csak minden van, nem csak ruha), találtunk egyet, ahol minden 99p volt, úgyhogy végül egy teli táska ruhával jöttünk ki. Még kabátot is vettem 99p-ért... Végignéztük az összes ékszerüzlet kirakatát, megtárgyaltuk, hogy melyik gyűrű, melyik nyaklánc és miért, mire...

Közben azért szép lassan haladtunk a célunk felé is. Kiderült, hogy a jegy, amit megvettünk, valójában egy évig érvényes, úgyhogy ha vissza akarunk menni újra, akkor ingyen megtehetjük. Úgy látom, hogy ez itt elég népszerű, mert a Model Village, a helyi múzeum és a Living Coast is ilyen jegyeket árul, legalábbis ezek azok, amivel személyes tapasztalatom van.

Nagyon élveztem, elmondani úgysem lehet, hogy milyen érzés, amikor egy hatalmas üvegfal mögött elúszik az orrod előtt egy cápa, vagy éppen egy sötét teremben leülhetsz az egész falat beborító akvárium elé és a bálnák énekét hallgatod. Órákig tudtam volna ott ülni. Megnyugtató hallgatni a víz alatti hangokat...

18

Ricsi fiam 18 éves lett. Előtte közölte, hogy ha felhajtást csinálunk körülötte, akkor ő elmegy otthonról, amíg a bulinak vége, ezért aztán csak a családon belül ünnepeltünk. A szokásos "adjátok ide az árát annak, amit akartok nekem venni, mert számítógépre gyűjtök" után nem volt nehéz eldönteni, hogy mit kapjon. Még jó, hogy a számítástechnika ilyen gyorsan fejlődik. :)) Mindig van mit kicserélni a gépen... Olyan, mint amikor a Gyűrűk ura DVD-k jöttek ki sorra. Három évig nem volt gondja a férjemnek, hogy mit vegyen nekem karácsonyra, mindig ott volt az éppen aktuális bővített kiadás. :)

Szóval megelégszem annyival, hogy felteszem az "ilyen volt - ilyen lett" képeket. Azok manapság úgyis olyan divatosak. Így neveld a sárkányodat. :))

Boldog(?) 2017-et!

Fúj. Ennyi a hozzáfűznivalóm az évből eddig eltelt szakaszhoz. Nagyon szarul indult, remélem, hogy akárki is szórakozik velünk odafentről, az megunja és más elfoglaltság után néz, mert nekem már kezd elegem lenni belőle.

Indult azzal, hogy a férjemnek egy sima, általános, téli felsőlégúti szüttyögőkór ráment a fülére, december 30-án fülfájásra ébredt. Gyönyörűen megsüketült arra a fülére, csak a másikkal hallott, lázas volt, fájt neki, mint az állat. Természetesen csak ügyelet volt, akik a szokásos "vírus, pihenjen és vegyen be paracetamolt" szöveggel leráztak bennünket. Végigszenvedte az ünnepeket, január 3-án volt először háziorvos, ahol asztalcsapkodás után sikerült végre elérni, hogy kapjon legalább antibiotikumos fülcseppet, ha már egyszer szájon át szedhetőt nem hajlandóak. (Értem én, hogy nem kell nyakra-főre antibiotikum, felesleges is, én se értek vele egyet, de hogy itt úgy kezelik, mintha maga volna a sátán és még a nevét sem ejtjük ki, az már nevetséges.) Pár nap alatt rendbe is jött a füle. Hurrá, megspórolhattunk volna egy hét lázat és szenvedést, ha már az elején megkapja. Pont mint az én epehólyag gyulladásom tavaly, ami másfél hónapig tartott, mire átverekedtem magam a háziorvos/ultrahang/sebész kombón, hogy végre papírt kapjak arról, amit egyébként mindenki tudott, hogy igen, ez egy epehólyag gyulladás. Másfél hónapig szenvedtem vele, a falat kapartam a fájdalomtól, hogy végre kapjak egy doboz antibiotikumot és öt nap alatt elmúljon...

Pár nappal később összetörték a kocsinkat. Fiam egyik tanára volt olyan kedves és beletolatott kb. padlógázzal az iskola parkolójában. A tárgyalások még folynak a biztosítóval, de azt már most tudjuk, hogy javítani nem hajlandóak, leírták totálkárosnak, úgyhogy új kocsit kell vennünk. Újabb hurrá.

Rászántam magam, hogy hazamenjek fogorvoshoz, mert elegem van a fogaimból, meg az itteni fogorvosokból. Még mindig azt a fogamat szerettem volna rendbe tetetni, amit nem tudtak gyökérkezelni itt a kampós gyökere miatt és kihúzni sem voltak hajlandóak, mert hogy megnyílhat az arcüregem. Lebeszéltem egy otthoni fogorvossal emailben, kivettem a szabimat és elindultam haza. A busz innét Bristolba csak húsz perccel indult később. A repülő két órával, a vonat a Keletiből haza másféllel... A doktornő kilenc nappal a hazaérkezésem előtt síbalesetben szilánkosra törte a lábát, amit műteni kellett, még járógipsze sincs, úgyhogy gyakorlatilag rajtam kívül az összes betegét lemondta. Egy gurulós széken ülve gurigázott fel-alá a rendelőben, a lába egy másik gurulós széken felpolcolva, akár még vicces is lehetett volna. A rossz fogamat gyökérkezelni nem lehetett, ki kellett húzni, vitte magával az előtte lévőt is, annyira össze voltak nőve a gyökerek. Természetesen mire kirángatták őket, az arcüregem megnyílt, még jó, hogy számítottunk rá. Stoppolás, varrás, minden oké. Ez volt csütörtökön, kedden nyugodtan mehetek haza, ahogy terveztük, megvolt a repjegyem is. Miért is ne, mert olyan jól indul az év, szombat estére kicsúszott az egyik gyökér helyéről a véralvadék, aminek tömítenie kellene a nyílást, amíg becsontosodik, újra jött rajta a levegő. Gyors intézkedés, hétfőn délelőtt 11-re menjek az egyik kollégájához, mondta a doktornő, mert ő már tényleg nem tudja elvállalni. Ja, háromkor ment a vonatom Pestre... Hétfőn 11-re megyek a rendelőbe, várok... várok... várok... Jön az asszisztensnő: a doktor úr telefonált, úton van, de forgalmi dugóba került, siet, amennyire lehet. Komolyan mondom, ha más mesélné, nem hinném el, annyira abszurd az egész. Mindegy, újra megvarrták, a kedves dokibácsi úgy összezárta, hogy nehogy baj legyen a repülőn, hogy alig tudom a számat kinyitni. "Kellemes" meglepetésként ért a húszezer forintos számla. Nem gondoltam, hogy azért, hogy kijavítsák, amit egyszer már kifizettem - és nem is keveset fizettem - újra a zsebembe kell nyúlnom, úgyhogy nem volt nálam annyi forint, de szerencsére anyu kisegített és aztán neki visszaadtam.

Teljesen bedrogozva - értsd tele fájdalomcsillapítóval - két óra múlva a vonaton ültem, hogy aznap este a barátnőmnél aludjak, mert reggel nyolcra a reptéren kellett lennem és nem értem volna oda. Persze a férjemnek vett egész rúd túrista szalámi, amit nagyon szeret, ott maradt a barátnőmnél a hűtőben...

Ja, hazavittem magammal a balszerencsét, ha még az eddigiekből nem tűnt volna ki. Az egy hét alatt, amíg otthon voltam, anyu felmondott, mert elege lett (oké, nyugdíj mellett dolgozott már csak és szeptember óta készült, de akkor is), a húgomék mosogépe bedöglött, hatezerért mondta meg a szerelő, hogy dobják ki, nem lehet javítani, kiégett egy konnektor és tönkre ment a csap, folyt mindenhol.

Az ilyen apróságok, mint a mi január eleje óta javított és még mindig nem működő fűtésünk, az elhalálozott kenyérpirító, ami helyett vettünk másikat és kilóg belőle a kenyérszeletek fele, úgyhogy megy is vissza, a lepattogott teflonú tepsi, ami helyett a férjem akkorát vett, hogy nem fér be a sütőbe, már meg sem hatnak. Kíváncsi leszek, hogy mi jön még, és hogy visszajött-e velem ide ez az átok, vagy most az otthoniakra is ráragasztottam vajon?

Most úgy nézek ki, mint egy hörcsög, ami egy kisebb almát tart a pofazacskójában... A héten még szabin vagyok, de bementem a kórházba, szóltam a főnökömnek, hogy az utána hétre táppénz kell, mert nem hajolhatok, nem emelhetek, nem ehetek, nem csinálhatok semmit. Mit kell ilyenkor tenni, nem voltam még táppénzen. Semmi gond, menjek a háziorvoshoz, kérjek tőle papírt, amikor vissza tudok menni dolgozni. Még haza se értem, amikor jött az email a rendelőből, hogy "Megkérjük kedves betegeinket, hogy akinek nem feltétlenül fontos, az elkövetkező két hétben..." Szóval ne zavarjunk, ha nem muszáj, mert ott is mindenki beteg, az egyetlen megmaradt doki nem bírja a strapát egyedül. Még jó, hogy nekem muszáj beszélnem vele, úgyhogy én nem abba a kategóriába tartozok, de azért akárki is szórakozik velünk, bepróbálkozott most is.

De legalább nem kezdett el vérezni a friss műtéti heg a repülőn. Aki a kicsit nem becsüli...

Elég volt az orvosokból

Az elmúlt pár hétben más sem volt, csak orvos orvos hátán. Most már talán elég lenne...

Azt, hogy tavaly epehólyag gyulladásom volt és kiderült, hogy van egy hatalmas epekövem, amit szeretnének műtéttel eltávolítani, már el is felejtettem. Felvettek a műtéti várólistára, kaptam is időpontot ez év májusra, amit lemondtam, mert egy: áprilisban kaptam szerződést a kórházban és nem akartam azzal megünnepelni, hogy azonnal elmegyek hat hét táppénzre, kettő: semmi bajom jelenleg és így elég nehezen veszem rá magam, hogy kés alá feküdjek. Szóval jegeltem a témát, nagyon szépen megköszöntem, hogy gondoltak rám, de tegyük parkolópályára a dolgot.

A jobb felső fogsorom közepe híd, ami kilazult és lejött. Már tavaly, amikor Magyarországon voltunk, elmentem vele fogorvoshoz, de nem rakták vissza, azzal a felkiáltással, hogy be van gyulladva alatta az ínyem és így nem csinálják meg. Azóta olyan, mint egy kivehető protézis, le tudom venni, ha akarom, nagyon idegesít. Bejelentkeztem itt a fogorvoshoz, hogy akkor legyen már végre vele valami, de gondolhattam volna, hogy ez nem lesz olyan egyszerű. A másik oldalon van egy nagyon érzékeny fogam, amit nem tudtak rendesen gyökérkezelni pár éve, merthogy a háromból az egyik gyökere kampós és nem fért hozzá, mondta az itteni fogorvos, és úgy hagyta. Azóta nem tudom azt a felét használni a számnak, mert mindenre érzékeny. Hideg, meleg, nyomás... Még ha a tejbegrízre harapok rá, akkor is csillagokat látok. Úgyhogy mondtam a dokinak, hogy mielőtt elkezdjük szétszedni a másik oldalon lévő hidat, ezt kell először megoldani, mert akkor egyik oldalt sem tudom használni és nem fog elkészülni két nap alatt, úgyhogy nem vicces. Doki bácsi nagyokat hümmögött, kaptam időpontot pár héttel későbbre, hogy megcsinálják a röntgeneket. Megtörtént, újabb időpont pár héttel későbbre, hogy addig kielemezzék a képeket és megbeszéljük, hogy mi legyen. (Ja kérem, itt semmi nem megy gyorsan. Még a gyógyszertárban is azt mondják, hogy gyere vissza a gyógyszeredért fél óra múlva, ha ki akarsz váltani egy receptet. Nem viccelek.) Szóval visszamegyek megint pár hét múlva. Aha-aha, látja, ezt bizony gyökérkezelni kell. Papírok megírva, előzetes kalkulációt az árról megkaptam (218 font... Oo), újabb időpont, most csak négy hét várakozási idővel. Visszamentem és a kedves doktor úr a röntgen képet nézegetve közölte, hogy sajnos ő ezt nem tudja megcsinálni. Azt hittem, felrobbanok. Két és fél hónap ment el vele, hogy odamászkálok, csak azért, hogy kitalálja, hogy neki ez nem megy. Elszállt az agyam. Kiakadtam, és mondtam neki, hogy már bocsánat, de harmadszor jövök és már az elején is ugyanezeket a képeket látta, azóta mi változott?! Nem igazán kaptam értelmes választ, azon kívül, hogy el akar küldeni egy specialistához, endodontiszthoz (Nagyon tudományos, de csak sima gyökérkezelés. Olyan fogász, aki gyökérkezelni is tud. Röhely, az itt nem tartozik hozzá a fogászati oktatáshoz, mint ahogy a nővérek a kórházban nem tudnak vért venni, vagy katéterezni. Ha szükség van rá, akkor hívják a megfelelő szakit. Vagy engem. Mert ugye én egy olyan rendszerben nevelkedtem, ahol a nővérke vért vesz és katéterez...) Próbáltam lehiggadni, oké, beszéljük meg, mennyi lesz akkor? Hatszáz font. Mi???? Na nem, akkor húzza ki. Hát azt sajnos nem teheti, mert közel van az arcüregemhez a gyökér, hátha megnyílik az arcüregem. Na nekem itt szakadt el a cérna. És akkor mi van bakker, te vagy a fogorvos, nem láttál még ilyet? Vagy akkor adj beutalót a szájsebészetre, ha úgy gondolod, hogy ez ilyen macerás!

Otthagytam a pasit. Ez volt két hete, természetesen két nappal később belobbant a másik oldalon a híd alatt a fogínyem, gyönyörű tályog van alatta, tele gennyel, mert miért is ne. Még jó, hogy nem fáj. Újabb fogorvos, ügyelet, kórházi sürgősségi, mert a doboz antibiotikum ellenére arcüreg gyulladás lett belőle, 38,7C és egyéb nyalánkságok. Antibiotikum váltás, most már a második kúrát szedem végig, de még mindig nem tökéletes a dolog. Elővettem minden otthoni tudásomat, kamillás gőzölés, forró só zokniban... Talán most már helyre jön. Remélem. De hogy a fogammal mi lesz... Passz. Majd valamit kitalálok. Ja, mert a fogorvos arra a problémára, amivel eredetileg mentem hozzá, a kilazult hidamra azt mondta most, megtetőzve vele a "ezt nem tudom megcsinálni" kijelentését, hogy azt sem tudja, hogy álljon neki. Ez az angol fogászat.

És mintha ez nem lenne elég a fiam is műtétre megy a jövő héten. Azt kell mondanom, hogy végre, mert van egy folyamatosan vérző szakrális cisztája, de már annak a műtétjét is kétszer halasztották el az orvosok sztrájkja miatt. Egyszer áprilisban, egysze szeptemberben, most az új időpontunk október 19. Most már remélem, semmi nem jön közbe.

Mondtam már, hogy elegem van az orvosokból?

Brighton

A két hét szabadság alatt amellett, hogy pihentünk, még egy kis nyaralásra is jutotta az időnkből. Brightonban foglaltunk magunknak szállást még tavaly, azóta imádkoztunk, hogy jó idő legyen, mert hiába július vége, augusztus eleje, itt simán lehetett volna 14-15 fok. Szerencsére nem volt, igaz, nem volt agyforraló meleg, de a kellemes kirándulóidő megvolt. Nem esett az eső (annyit), sütött a nap (többnyire), 23 fok volt. Igazi kánikula. :))

Brighton nagyon szép kis város. Illetve nagy. Attól függ... Ha azt veszem, hogy tizenhat-emeletes lakóházakat is láttunk, akkor hatalmas. Óriási stranddal, ami végig kavicsos volt és a híres mólóval, ami tulajdonképpen odavitt minket. Laci látta valami akciófilmben és nagyon megtetszett neki. Amikor kiderült, hogy Angliában van, kinyomoztuk, hogy hol van és így kerültünk aztán a Brighton Breeze nevű szállodába.

Az első délutánt és estét azzal töltöttük, hogy elvonszoltuk magunkat az első helyig, ahol enni lehetett, aztán sétáltunk egyet a környéken. Öt órás út után sokkal többre nem voltunk hajlandóak. Végülis mégis csak pihenni jöttünk, vagy mi a fene. :))

Az ott Franciaország. Tudom, tudom, nem látszik. :)) De akkor is ott van, a Csatorna másik felén.

Rengeteg ember volt a hétvégén, ültünk a parton az egyik pub előtt és ebéd közben azt néztük, hogy sorra érkeznek a tömött turistabuszok. Legtöbbje csak reggel jött, este ment is vissza Londonba, ugyanis közel van, onnét érkezett a legtöbb ember. De még szerencse, hogy a múlt héten voltunk, mert ezen a hétvégén van a Brighton Pride, Nagy-Britannia legnagyobb fesztivállal egybekötött meleg felvonulása, nagyobb, mint a londoni. El se akarom képzelni a tömeget, ami ott van jelenleg. :)

Másnap aztán rendesen bejártuk a környéket, kirándultunk, nézelődtünk egész délelőtt. A Királyi Pavilon gyönyörű épület, mesebeli palotának tűnik a hatalmas kert közepén. Jelenleg múzeum és galéria működik benne.

Ricsi szerint ide még a sirályok is nyaralni járnak, ez a II. világháborús emlékmű valójában sirályhotel medencével...

Erről az épületről nem tudom miért, de az Adams Family jutott eszembe... Szinte vártam, mikor kopog ki valamelyik ablakon Izé, a kéz. :)) Pedig semmi félelmetes nem volt benne és még csak nem is hasonlít a filmbeli házra, de valahogy mégis.

Aztán délután természetesen irány a móló, mert egy nagy vidámpark van rajta, körhintákkal, szellemvasúttal, elvarázsolt tükrökkel, minden, ami kell.

Gyorsan eltelt a pár nap, amit ott töltöttünk. Minigolfoztunk, fish and chipset ettünk a parton, rengeteget sétáltunk, és úgy nagy általánosságban élveztük, hogy sikerült a fiamat kirobbantani a számítógép elől. :)) Sőt mi több, ő is élvezte. :))

Hazafelé megnéztük újra a Stonehenge-et futólag, mert mellette megy a főút. Tavaly már egyszer láttuk, amikor Magyarországon voltunk, mert ugyanezen az úton mentünk végig Doverig és most még Ricsi sem aludta át, mint akkor.

Nagyon jó hely, biztos visszamegyünk még. Csak ne lenne öt óra az út...

Menjünk Exeterbe!

Vége lett a sulinak, ezzel egy időben megkezdtem a negyedik évemet Angliában. Hihetelen, hogy milyen gyorsan telik az idő... Tavaly óta Ricsi dícséret-gyűjteménye megszaporodott egy kicsit a falon, pár Star Of The Term (a terminus sztárja) meg más egyéb.

Még mindig nem tudom, hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz, pedig jövőre végez. Egy biztos. Kategorikusan kijelentette, hogy egyetemre nem akar menni. Nem mondom, hogy egyetértek, de kényszeríteni nem fogom, anyagilag meg igen csak könnyebb lesz, azt hiszem, de hát majd meglátjuk, még sok minden történhet addig, akár meg is változtathatja a véleményét.

Én is szabadságon vagyok és nagyon élvezem. Barátnőmmel Exeterben voltunk kirándulni (vagyis inkább vásárolni), mert a család többi tagja nem volt hajlandó megmozdulni, lejártuk a lábunkat, végül nem vettünk szinte semmit, de nagyon jól szórakoztunk. Megnéztük a katedrálist, átmentünk a világ legkeskenyebb hivatalos utcáján, a Parliment Street-en - ami gyakorlatilag csak egy köz két épület között -, ettünk japán étteremben és találtunk egy igazi, európai cukrászdát, isteni süteményekkel, úgyhogy oda is kénytelenek voltunk bemenni...

Oldway Mansion

Hurrá, nyár! (Esküszöm, azt mutatja a naptár! Előbb-utóbb majd csak észbe kap az időjárás, hogy le van maradva...) Hurrá, szabin vagyok! Hurrá, menjünk világgá! :))

Na azért messzire nem mentünk, Lacinak nincs annyi ideje. Az Oldway Mansion vagy Oldway Manor, pont megfelelő volt, régóta meg akartuk már nézni, csak valahogy mindig elmaradt, de most bepótoltuk.

1871-ben építtette a birtokon álló régi épületek helyére Singer, a varrógép gyár alapítója. Hatalmas, szép és én nem takarítanám, az tuti, de még cseléd se lettem volna benne. Talán konyhalány... Az csak a konyhában mozog. De még a kertésznek se lehetett buli, hacsak nem volt belőle legalább tíz.

 

Nem tehetek róla, de erről a szfinxről nekem Agatha Christie jut az eszembe. Pont olyan az arca. :))

A kert tele van különleges virágokkal, fákkal, mint minden gazdag udvarház Angliában. A gyarmatokról idehordtak mindent, amit csak az akkori uraságok érdekesnek találtak, aztán van, aminek nem sikerült megtelepedni, de van, ami jól érzi magát. Ezt a fát például sokáig néztük Lacivan és találgattuk, hogy mi lehet, életemben nem láttam még ilyet. Kicsit a hársfára hasonlít, de hatalmas, fehér zsebkendőhöz hasonló virágai vannak. Olyan, mintha az egész fa tele lenne fehér rongyokkal. Végül aztán egy kis internetes nyomozással sikerült kiderítenem, hogy mi is ez. Galambfa vagy zsebkendőfa (jaja, találó nagyon) és Kínában honos.

Igen, ez még mindig a kert. Saját barlaggal és vízeséssel...

Mondanám, hogy ez aztán lapulevél a javából, de nem igazán az. Az előző képen a virága van és a szára, nem hasonlít lapulevélre. De a levele az nagyon.

Nem tudom, hogy ezek minek a maradványai lehetnek az egyik erdős részen, de volt egy pont, ahol arra számítottam, hogy meglátom az Excaliburt a sziklában...

Magába az épületbe nem tudtunk bemenni, de nem ez volt a legnagyobb bánatom. Az Oldway kertje tele van mókusokkal, amik elfogadják az embertől a rágcsát, még a lábadra is felmásznak érte, ha olyan kedvük van. Felszerelkezve mentünk, de valami miatt egyetlennel se találkoztunk. Ezért aztán hazafelé bosszúból megettük az összes diót, mogyorót, egyebet. Nesze nektek, mókusok!

Szülinapi piknik

Cockington megunhatatlan. Többször is voltunk már, de még soha nem volt ugyanolyan, mint az előző alkalommal. Mindig más arcát mutatja, attól függően, hogy éppen hétágra süt a nap, ködös, téli az idő vagy éppen eső után vagyunk és mindenhol pára ül. Szeretünk oda menni, csak sétálni, nézegetni, bolyongani az erdőben és a házak között.

Férjem születésnapjára pikniket szerveztünk a barátnőmmel és az anyukájával. Előre megbeszéltük, hogy ők hozzák a tortát, Laci úgy tudta, hogy csak elmegyünk enni egyet a szabadban, mert jó idő van, semmit nem tudott róla, hogy mi a háta mögött szervezkedünk.

A meglepetés jól sikerült, a torta elfogyott, mi pedig nagyon jól éreztük magunkat. :)) És ahányszor megyünk, annyiszor tudok új dolgokat fényképezni, amit addig nem láttunk. Sokszor csak apró részletek, ami mellett lehet, hogy már ezerszer elsétáltunk, csak nem vettük észre...

A gyönyörően virágzó kaméliákról, azáleákról és egyebekről, amiket nem is ismertem fel, nem is beszélve. Eddig még nem voltunk ott tavasszal, amikor minden kihajt, úgyhogy ez is új volt.

Mikor már úgy gondoltuk, hogy elég volt a természetből, előkerültek a hűtőtáskából a dobozok és jöhetett a parti. :)

Ahoy, kalóz!

Idén sikerült végre eljutni Brixhambe a kalóz fesztiválra. Sir Francis Drake, a kalózkapitány hajója ott áll a kikötőben, az ő tiszteletére (na meg persze a pénz miatt - végülis mégis csak a turistákért van :))) rendezik meg minden évben. Ez volt a harmadik, amióta itt vagyunk. Az elsőről nem is tudtunk, a másodikat elfelejtettük, mert nagyon új volt nekünk és nem kértünk rá előre szabadnapot. Csak amikor már ott volt az időpont, akkor esett le, hogy bakker, már megint dolgozunk azokon a napokon... Szerencsére szakadt az eső két napig, úgyhogy annyira nem bántuk.

De most készültünk! Az idő jó volt, már csak visszafelé kezdett el csöpögni egy kicsit az eső, de nem annyira, hogy megérte volna bemenni a nyitott fedélzetről a hajón.

Már most tudom, hogy ha jövőre sikerül eljutni, akkor mi is beöltözünk. Az egész város kalóztanyává változik három napra. A halászhajókra felhúzzák a Jolly Rogert, az utcákon kalózok dülöngélnek részegen (van, aki nem tetteti... :D), a pubokban bögyös leányzók szolgálják fel a rumot és habzó seritalt korhű ruhákban, még a kirakati próba baba is kalóznak van öltöztetve. Katonák masíroznak fel-alá az utcákon vállukra vetett puskával és ha szerencséd van, még Jack Sparrow is pózol neked, hogy le tudd fényképezni.

Jó buli volt, élveztük.